A veleméri Szentháromság-templom

A TEMPLOM TÖRTÉNETE

Velemér jelentős műemléke a Papréten emelkedő, a Szentháromság tiszteletére szentelt, egyhajós, nyugati tornyos, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel ellátott, kőből és téglából épült katolikus templom. Nagy valószínűséggel már Szent István idejében, vagy korábban is állt helyén egy keresztény egyház, mert aligha hihető, hogy egy folyamatosan lakott fontos hely templom nélkül maradt volna az avar időkben. Az avarok (a párthusok utódai) ugyanis jórészt eleve keresztények voltak (a szaszanidák több, mint 300 keresztény párthus templomot romboltak le), de a frank hódoltság idején is gyakorolták keresztény hitüket e nyugati területeken. Amennyiben ez az avar vagy szentistváni templom alapköveiben sem azonos a jelenlegivel, akkor azt gondolhatjuk, hogy az előző templom fából épülvén nem hagyott nyomot maga után.

Ma is meglévő kőtemplomunkról – pusztán a stílusa alapján – azt feltételezik, hogy a XIII. század végén építhették. Keletelt alaprajza azonban olyannyira hasonlít némelyik régebbi kaukázusi templom alaprajzára, hogy a templom alapítását korábbra is helyezhetjük. A naptiszteletre lehetőséget adó alaprajzi hagyomány kétségkívül ősi.

A veleméri Szentháromság-templom keletelt, ami azt jelenti, hogy a templomot egy kiemelt napon bekövetkező napkelte irányába tájolva építik fel. Háromféleképpen is keletelhető egy templom: az alaprajzot igazíthatták valamelyik napéjegyenlőség vagy napforduló (ez a leggyakoribb), esetleg a védőszent napjának hajnalpontjához is. A veleméri az utolsó csoportba tartozik, mert a Szentháromság vasárnapján kelő nap első sugara a szentély boltozatán lévő Szentháromság jelképre esik. Az építők és a freskót készítő Aquila János ezen kívül figyeltek a napfordulóra is.

A templom tudós plébánosának, Kovács Józsefnek a megfigyelése szerint a téli napforduló hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként. A téli napforduló a napisten feltámadásának pillanata, a boldogabb kor eljövetelének ígérete. A nemlét sötétjében a napkeltére várakozó templom méltó módon jelzi is ezt a korszakváltást: a kisded felragyogó arca mintegy életre kel a néhány perces sugárözönben. Sajnos, e bámulatos fényjelenségek megfigyelésére manapság csak elvi lehetőség van, mert a felkelő napot a közelmúltban telepített erdő fái eltakarják.

A veleméri műemléktemplom szentélyboltozatának Szentháromság-jelképe, amelyet Szentháromság vasárnapján a hajnali nap első sugara megvilágít	Veleméri műemléktemplom: a Szűz Mária ölében ülő gyermek Jézus fogadja a párthus mágusokat (a „három királyokat”); a jelenet a téli napforduló hajnalán világosodik meg

Az Aquila János által festett mártonfalvi Szent Kristóf freskó (amelynek párjából a veleméri templom külső falán már csak a fénykör sugarai láthatók); a festő a vizet a székely „j” (jó „folyó”) rovásjel változatával jelölte	A szentélyablakon beeső hajnali fény a nyugati falon folytatja útját, majd a padlón kijelöli a templomhajó hosszát; napközben a déli ablakok fénye közvetlenül, vagy a padlóról és az ablakpárkányról visszaverődve sorban megvilágítja a freskókat

Figyelemre méltó, hogy a környezet Árpád-kori templomait előszeretettel szentelték a Szentháromság tiszteletére. E nevet viselte például a kercai kőtemplom is, amely a múlt században leégett. (Sajnos véle pusztultak a rekatolizáció során oda elhurcolt, nyilván a középkor óta vezetett veleméri egyházi iratok is.) A névhagyomány egységes templomépítési koncepcióra utal, amely feltehetően a Szent István-i alapításnak, vagy az avar hagyományok továbbélésének köszönhető. Maga a koncepció Szent Istvánnál jóval korábbi lehet, s a keleti (szír, párthus, örmény, heftalita hun) kereszténységből is származhat. 1 

A templomot az Aquila János nevet felvevő festő 1378-ban kívül és belül egyaránt freskókkal díszítette. Festőnk a közeli Regedén született, amely ma Radkersburg Ausztriában. Önarcképe, amely az első szignált önarckép a világon, a szentélyben látható. Veleméren kívül további munkái láthatók még Bántornyán (Turniscse, 1382), Mártonhelyen (Martjanci, 1392), szülőföldjén Regedén/Radgonán (Radkersburg), Nagytótlakon (Selo) és Muraszombaton (Murska Sobota).

A veleméri freskókat valakik, valamikor lemeszelték. Ezt a lemeszelést általában a reformátusoknak tulajdonítják – azonban bizonyítékra való hivatkozás nélkül. A reformátusok valóban fehérre szokták meszelni templomaikat, de ez a szokás a török időkben alakult ki s a törökök szintén lemeszelték a korábbi vallásokra utaló freskókat és mozaikokat. Azaz a lemeszelés akár a törökök számlájára is írható, de persze erre sincs adat. Pataky László (1990/92) kifejezetten azt írja, hogy a freskókat „a templom birtokbavétele után a reformátusok nem meszelték át, azok sértetlenül maradtak meg”.

A reformáció idején a zsindellyel fedett templom kőtornyában egy harang volt, felszereléséhez szószék, padok, arannyal futtatott kehely, keresztelési kendő, úrasztali kendő, úrasztala, szőnyeg és énekeskönyv tartozott. A templom körül temető, tőle északra parókia, attól keletre – a patak felé – pedig a parókiához tartozó föld feküdt. Az iskola a templomtól nyugatra, tehát a torony alatt nyíló bejárattal szemközt volt.

Veleméren ma minden öreg ismeri azt a helyet a templom közelében, ahol kútba süllyedt egy kincsekkel teli harang. A hagyomány szerint ezt a török elől próbálták elrejteni valamikor, de a harangot húzó kötél elszakadván, a drága teher végérvényesen a mélybe süllyedt. Tipikus vándormítoszról van azonban szó, amelyhez hasonló sok faluból ismert. Ezért talán mégsem érdemes azonnal ásót ragadni. A történetet s a templom melletti erdő rejtelmes susogását mégis jó hallgatni.

Storno Ferenc festménye a hajó északi falán lévő freskóról;
a felső sor elpusztult, az alsó ma is látható

III. Károly intézkedésére az épület újra a katolikusoké lett, ám a lakosság többsége papjával együtt kitartott a protestáns vallás mellett s a templom – hívek nélkül maradván – romlásnak indult. Külső freskói elpusztultak, csak leírásokból tudjuk, hogy a torony déli oldalán és a hozzá csatlakozó, nyugatra tekintő falfelületen egykor Szent Kristóf képe hívta templomba az embereket. Ma már csak a fej körüli dicsfény vakolatba mélyített sugarainak helye látszik a veleméri templom falában – amit egyesek napóra maradékának néznek. Hogy ez a freskó egykor milyen lehetett, azt a szintén Aquila János által Mártonfalván festett Szent Kristóf képből sejthetjük. Elpusztult a torony alatti kapuszín Ádám-Éva jelenete, s az ajtó timpanonjának Ecce Homo képe is. A sokáig tető nélküli épület belső freskóit a rákent mészréteg jórészt megvédte az időjárás viszontagságaitól. 1865-ben Gózon Imre szentgyörgyvölgyi iskolamesternek, Rómer Flóris régésznek és Szenczy Ferenc szombathelyi püspöknek köszönhetően új tetőt kapott. 1904-ben, 1941-ben és 1956-68 között is restaurálták.

A különleges értéket képviselő műemléktemplom az ismételt restaurálásoknak köszönhetően ma jó állapotban van, és nem kell tartanunk a további állagromlásától. Ez azonban nem mindig volt így, hosszú története során ismételten veszélybe került az épület.

Legutóbb az I. világháború után orosz földről hazatért Szabó István és társainak ötlete sodorta a végveszély közelébe. Szabó István ugyanis (aki aztán sokáig a falu iskolájának igazgatója volt) a Tanácsköztársaság időszakában a 12 legszegényebb veleméri családból – a közösből kapható élelem ígéretével – kolhozt (a veleméri emlékezet szerint „kuliter bandát”) szervezett. A tervezett istállóépítés céljára építőanyagot biztosítandó, elhatározták a Szentháromság-templom lebontását is.
A Tanácsköztársaság bukása a terv megvalósulását megakadályozta.

Néhány éve püspöki utasításra elvitték a templomunk harangját Bajánsenyére, amit nem minden kritikai él nélkül megemlítettem a „Mítoszok őre, Velemér” c. kötetemben, amely első Velemér-monográfia volt. Varga Ottó plébános úr szervező munkájának köszönhetően a közelmúltban új harangot helyeztek el a toronyban.

Harangszentelés Veleméren; az ünnepség meghívottja volt Pap Gábor és Szántai Lajos,
akik nem jelentek meg; a fényképet e sorok írója készítette

A NAP JÁRÁSÁNAK MEGFELELŐ IKONOGRÁFIAI PROGRAM
 
A templombelső varázslatos félhomályában egy skolasztikus ikonográfiai programot közvetítő, páratlan képegyüttesben gyönyörködhet a látogató. Ezeket a legnagyobb déli verőfényben érdemes megnézni, amikor a déli ablakokon beáradó fény a legjobb megvilágítást adja. A sorok szerzője bevallja, hogy e freskókkal díszített parányi templomhajó minden esetben lenyűgözi s rabul ejti. Nagyobb hatással van rá, mint a párizsi Notre Dame székesegyház hatalmas belső tere volt annak idején, amikor alkalma volt megtekinteni.

A falakon korántsem egyszerű illusztrációkat látunk, inkább egy követendő programot és hitvallást: jelképeknek és szimbolikus képeknek a nap járásának megfelelően megvilágosodó és elhalványuló, összefüggő és működő rendszerét. Az egyes képek a naptári dátumokhoz, a nap óráihoz és a vallásos értékrend elemeihez (bűnökhöz és erényekhez) köthetők. Felidézik a múltat, megszabják a tennivalókat és előre jelzik a jövőt - ezáltal irányt mutatva az élet sorsfordulóiban, az éves s a mindennapi teendők közben. E természeti, művészeti és gondolati elemekből komponált szakrális rendszer évszázadok óta működik és hat – megrendítve és Istenhez emelve a halandót.

A veleméri templom szentélye (a keleti csúcsíves, meg a déli kerek ablakkal) és a szentélyt határoló boltív (a mandorlában újjászülető és ítélő Krisztussal) - a hajó felől	A keresztrefeszített Krisztus a veleméri templom boltívének északi lábáról

Szentélyének ablakát úgy építették, freskóit úgy festették, hogy Szentháromság vasárnapján a kelő nap első sugara a diadalív belső oldalára festett szentháromság-jelképre, a hármas körre essen. A sokszögzáródású, bordás mennyezetű, csúcsíves ablakú, gótikus szentély képei a Szentháromság tagjainak képírásos értelmezését adják. A szentháromság jelképpel szemben, a keleti csúcsíves ablak felett a keresztjét hordozó Krisztusnak Veronika kendőjébe ivódott arcát látjuk viszont. Az Atyát – mivel róla kép nem festhető – tevékenységén keresztül, mint Mindenhatót és Teremtőt mutatják be a szentély északi oldalának freskói. Itt található Aquila János festő önarcképe is, amely e műfajban világelső. A Szentlélekre utal a szentély délre néző, a 38. ábrán látható kerek ablaka (mert e bibliai mondatot: „Délről jön az Isten”, az egyházi irodalomban a szentlélekre szokták vonatkoztatni) és a déli falfelület valamennyi képének szimbolikája. A szentély képei között naptárszerű összefüggések fedezhetők fel, amelyek a freskók készítésének évére és a szentháromság ünnepére mutatnak.

A hajóból (a szentélyben és a diadalív homlokzatán) több Krisztus-kép is látható. A diadalív egyik lába a húsvét (a keresztre feszített Krisztus), másik lába a húsvét gyökere (az Anna - Mária - Jézus csoport). A diadalív teteje kapja a legkevesebb fényt, itt látható a leghosszabb éjszakára és a téli napfordulóra utaló jelkép: az angyalok tartotta mandorlában megjelenő Krisztus. Ez a karácsonykor a Tejút hasadékában kelő (újjászülető) napisten ábrázolásának keresztény megfogalmazása. Arckifejezése komoly, lábai az ég boltozatán nyugszanak. Jobbja felől: „Jöjjetek Atyám országába!”, balja felől: „Távozzatok az örök tűzre!” felirat látható. Az áldottak oldalán (Krisztus jobbján) az alsó képmezőben püspökeik vezetésével imádságos virrasztással várják Krisztus eljövetelét a jók. Felettük a mennyországra érdemesült igazak csoportja. Krisztus balján, az átkozottak oldalán a pokol hármas kapuja tátong, előtte a bűnösök csoportjai: az igazságtalan hatalom, a pénzsóvárság, a kalmárlelkűség, a bujaság, a megátalkodottság és a katonai erőszak képviselői.

A hajót és a szentélyt elválasztó diadalív feletti mandorlában megjelenő,
kettőskereszttel azonos Krisztus

A hajó déli falát a belé vágott három csúcsíves ablak négy falszakaszra osztja, amelyek egy-egy sarkalatos imaórára utalnak. A déli, napos oldal a jó Istennel való találkozás élményét adja, ezért alkalmas olyan szentek bemutatására, akik a hit és a felebaráti szeretet gyakorlói voltak. Balról jobbra Árpádházi Szent Erzsébet képe (a reggel 6 óra és az okosság képviseletében), valamint néhány freskótöredék: Szent István király(?) (a délelőtt 9 óra és az igazságosság képviseletében), Szent Jámbor Henrik(?) (a déli 12 óra és az erő képviseletében) valamint Szent Ágnes, vagy Árpádházi Szent Margit (a délután 3 óra és a mértékletesség képviseletében) képének maradványa látható.

A nyugati fal a naplemente, a sötétség és a halál jelképe, ezért került rá az oltalmazók ábrázolása, melyek közül Szűz Mária alakja és a köpenyének szárnya alatt meghúzódó sokaság ma is kivehető. Rómer Flóris múlt századi leírása szerint itt volt a köpenyével a ruhátlan koldust befedő Szent Márton freskója (az alkonyati ima jele), valamint a sárkánnyal küzdő lovas Szent György képe is. Alattuk ma is látszik a fallal körülvett és jól bezárt város (Róma) ábrázolása, amely szintén az oltalom lehetőségére utal. Az ajtókeret feletti pelikánmadár vérében mossa kicsinyeit s ezzel a purgatórium és a purifikáció (gyertyaszentelő) február 2-i ünnepére emlékeztet.

A hideg ellen védő ablaktalan északi fal hatalmas felületén az éjszaka imaóráinak időpontjaira is emlékeztető kompozíciót helyezett el képíró. Az elpusztult felső képsor a 12 apostolt ábrázolta kettesével. A második sor hasonló hosszúságú képsora az épebben maradt részletek közé tartozik. A képsor bal oldalán a lovon ülő Szent Imre herceg kelyhet nyújt át édesapjának, Szent István királynak. Tőlük jobbra a lovon érkező három királyokat (párthus mágusokat) a gyermek Jézus fogadja baldahin alatt, anyja ölében ülve. A trónus túlsó oldalán Szent László király áll, akinek fejére angyal tesz koronát. A sort Szent Miklós püspök képe zárja, amely az éjszaka (a bűn) feletti győzelmet jelenti.

A templomban ma évente két misét tartanak: Szentháromság vasárnapján és Szent Istvánkor. A miséket szokás szerint nagyszerű kórus és a freskók szakszerű ismertetése kíséri. E vénséges vén falak fenségesen tanúsítják a Magyar Királyság ma is ható kultúráját 2, anyagi és erkölcsi erejét, a rég holt velemériek hitbéli buzgalmát.

Veleméri rajzos sindü a szabír ős Ten (a nikolsburgi  nt „ten” és tprus „tapar us” jelek, valamint a kínai „következő nemzedék” jel) ábrázolásával (balra) a veleméri Sindümúzeum kiállításáról; Szent László király alabárdos képe a hajó északi faláról; az őrállók a keresztény kor előtt az égigérő fával azonos fiúistent tekintették az ország megtartójának – a kereszténység az égigérő fa helyett Szent Lászlót állította példaképüknek

A csodaszarvas-freskó A műemléktemplom északi falának szerencsésen megmaradt második képsora vadászjelenettel kezdődik. A kompozíció két koronás lovast ábrázol: az ifjabb kelyhet nyújt az idősebbnek, lábuknál vadászkutya által űzött szarvas, hátuk mögött kürtös. A szakállas, agg lovast általában Szent Lászlónak vélik, a másikat pedig a testvérével, Géza herceggel azonosítják. Nekik a Képes Krónika szerint csodás szarvas mutatta meg a mogyoródi csata után a Boldogságos Szűz tiszteletére építendő egyház helyét.

Makkay János ismerte fel, hogy az idős, királyi lovag mégsem lehet Szent László király, mert ő az öccse volt Gézának, aligha viselhetett kettőjük közül egyedül ő szakállt.

A két koronás fő egyidejű szerepeltetésének csak egy megoldása lehet. A forrásokban ugyanis néha Szent Imre herceget is a „szent királyok” között említik, akinek apja, Szent István még életében át kívánta adni a királyságot (Imre herceg azonban a koronázás előtt pár nappal meghalt). A freskón tehát minden bizonnyal Szent Imre nyújtja az üdvösség kelyhét atyjának, aki úgy emeli intésre a kezét, mintha éppen a szeretett fiának megfogalmazott Intelmek betartására buzdítaná őt.

A csodálatos szarvas Szent Imrének is megjelent: neki a lengyelországi Lysa Gora-i bencés apátság helyét mutatta meg. Szent István pedig éppen a környező Vas és Zala megyei területek regősénekeiben szerepel együtt a csodálatos szarvassal (Makkay/1997/61).

A szarvasos freskó esetleg a veleméri templom alapításáról keletkezett és elfeledett legenda egyetlen emléke lehet. Azaz feltehető, hogy a veleméri templom építését még Szent István rendelte el s csodálatos szarvas mutatta meg neki a kis templom helyét (ahol korábban avar egyház lehetett).

Van azonban a freskónak másik értelmezési lehetősége: a jelenet valamiképpen összefügghet a Szentháromság templom elnevezésével is. Eredetmítoszainkban a szarvasünő Enéh anyaistennő egyik megjelenési formája. Ezért feltehető, hogy a freskó az ősi isteni triászra: az atyaistenre, a fiúistenre és az anyaistennőre utaló antik ábrázolási hagyomány keresztény megfogalmazása. Ez isteni triász emléke maradt fenn Anonymusnál Álmos ősének: Enedubeliánusnak (vagy Yeunedubeliánusnak) nevében.

A csodálatos kehely, amit Szent Imre kezében látunk, szintén több évezredes jelkép, amelynek eredeti változatát sztyeppi és sumér szobrokon is megtaláljuk. A szent kehely a Nap teremtő erejét képviselte. Ilyen csodálatos kehely a Szent Grál is, amelyből Jézus az utolsó vacsorán bort kínált a tanítványoknak, s amelyben Arimathiai József felfogta a keresztrefeszített Krisztus kiömlő vérét. Ilyen az V. századi Khoszrau-csésze is – amely azonban I. Kavád csészéje is lehetett (s talán nem véletlen, hogy mindketten a hunoknak adóztak), valamint a nagyszéksósi leletek között talált félig elégett elektroncsésze is (amely valamelyik hun nagykirályé lehetett). A források szerint az Árpádok is rendelkeztek ilyen csodálatos csészével s talán éppen ezt ábrázolja a veleméri freskó (vö: Makkay/1997/27).

Faragott fejek a veleméri templom déli oldalának sarkain

Tovább: A veleméri Szentháromság-templom ősvallásból örökölt jelei

Jegyzet

1 Az Anonymusnál fennmaradt Enedubeliánus név ugyanis (amely a Névtelen jegyzőnél az isteni eredetű Álmos ősének neveként maradt fenn), a honfoglalók isteni triászának (Enéh anyaistennőnek + Du főistennek + Bél fiúistennek) a neveit rejti. Ez egy sajátos sztyeppi Szentháromság tiszteletét bizonyítja a honfoglalóknál.