Sindümúzeum

A Sindümúzeum épülete (a háttérben (balra) a szállásként működő Csinyálóház épülete)

A veleméri Sindümúzeum a világ legnagyobb kismúzeuma. Az alapterülete zsebkendőnyi, a tudományos mondanivalója alapján azonban (reméljük, hogy ezt az értékelést a látogató az alább következők alapján alátámasztottnak tekinti) nagynak ítélhető.

A Sindümúzeum Veleméren, a Fő utca 7. sz. alatt található és előzetes egyeztetés esetén, díjmentesen látogatható, tel: 06(20)534-2780.

Világviszonylatban is egyedülálló eredményeket értünk el az Őrség jelkincsének feltárását, megértését és közzétételét célzó legfontosabb működési területünkön. E mellett a paraszti kultúra néhány egyéb tárgyát is bemutatjuk, különös tekintettel a népi fazekasság jeleket hordozó, vagy más ok miatt érdekes alkotásaira.

A múzeum tevékenységét az Írástörténeti Kutatóintézet baráti köre és a Nap Fiai alapítvány (címe: 1121 Bp., Irhás árok 56., adószáma: 19670694-1-43) támogatja a személyi jövedelemadónak az OTP-nél vezetett 11712004-20119296 számú számlánkra befizetett 1%-ából. Az alapítvány 2010-ben Varga Géza: „Így írtok ti magyar őstörténetet” c. kötetének kiadását 100 000 Ft-tal, a szentgyörgyvölgyi tehénszobor múzeumi másolatának elkészítését pedig 60 000 Ft-tal támogatta.

Népi cserépedényeink szimbolikája,
A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor

Sindümúzeum linkgyűjtemény: http://www.linksite.hu/lapok/sindumuzeum/index.php
Kattintson ide, ha időnként tájékoztatást kér a Sindümúzeum kutatási eredményeiről! A feliratkozók között a Nap Fiai alapítvány évenként könyvajándékot sorsol ki.

A Czibor Imre alsópáhoki mester által a miskolci tálról készített másolat az Istennel azonos égigérő fa ábrázolásával (balra); a „jó ország” ligatúra a tálról (jobbra); a tál ábrázolása azt az ősvallási meggyőződést fejezi ki, hogy jó élni az Isten közelében

 

VELEMÉRI RAJZOS SINDÜK

Az egyik sajátos népművészeti ágról, a házilag égetett tetőcserepeken (sindükön) alkalmazott, esetenként ősvallási eredetű jelkincsről alig szerzett még tudomást a néprajztudomány. A körmendi múzeum 7 mintás cserepét leszámítva (amelyek között az 1800-as évek elejéről származó példány is van) tudtommal a közgyűjteményekben nincs hasonló, s Nagy Zoltán cikkein kívül a szakirodalomban sem hagytak még nyomot.

1. ábra. Veleméri rajzos sindü az égigérő fa „ős” értelmű ábrázolásával (balra) és mintájának párhuzamai (jobbra, fentről lefele): a Szerváciusz István által a cserép alapján készített kercaszomori hősi emlékmű, a hettita hieroglif írás „isten” szójele és a székely írás „us” (ős) jele

A rajzos sindük lelőhelye

1996 nyarán, majd azt követően az Írástörténeti Kutatóintézet által évente szervezett nyári néprajzi táborok alkalmával végzett kutatások során több különleges példányukra bukkantam az Őrségben.

A házilagosan égetett cserepek elsősorban a néhány, még megmaradt boronaházat fedik. Ezeket a házakat mostanában emészti el az idő a cserepeikkel együtt.

Hasonló cserepekről tettek említést az elcsatolt Muravidék néhány közeli településén is, ahol azonban a jobb gazdasági lehetőségek miatt már korábban felváltotta őket a gyári cserép.

Egyetlen adat utal arra, hogy a jeles cserepek divatja valaha az egész magyar nyelvterületen el volt terjedve. A székelydályai templom utóbbi években zajlott felújításakor – mint arról Medve Sándor egy beszélgetésünk során beszámolt – újra cserélték a templom 4-500 éves tetőcserepeit is, amelyeken virágra emlékeztető ábrák voltak. Sajnos, nincs tudomásom arról, hogy ezekből a régi székelydályai cserepekből akár egyet is megmentettek volna.

A Szlovéniához csatolt őrségi falvakban ma is emlékeznek mintás cserepekre, de ilyet már nem tudtak mutatni. Ezek díszítése csupán egy X volt. Ahol került pénz a tető megújítására, ott csak az emléke maradt e sajátos művészetnek. A régi sindüt kidobták, tókák gödrének feltöltésére, földutak javítására használták fel. Veleméren, valamint a szomszédos Szentgyörgyvölgyön és Gödörházán még találhattam néhány mintás cserepet. Azonban a gödörházi példányok is Velemérről kerültek oda a tulajdonos emlékezete szerint.


A rajzos sindük kora

A veleméri és környéki sindük némelyike 1920-as és 30-as évszámokat hordoz. Ezek azonban a profán minták közé tartoznak, azaz az archaikusabb minták lehetnek korábbiak is.

Egy tetőátrakással foglalkozó szentgyörgyvölgyi mesterember szerint van olyan jól égetett cserépkészlet a környéken, amelyik már a harmadik házat szolgálja, s ez alapján két-háromszáz évesre becsülte a legöregebb cserepeket. Kérdés, hogy mennyire hiteles ez a fajta számítás?

A megbízhatóságát támogatná, hogy a népi emlékezet esetenként meglepően régi, építkezéssel kapcsolatos adatokat őriz. A nyolcvan éves szomszédasszonyom ma is tudja, hogy a száz éves házát annak idején 40 000 téglából építették; hogy a téglapajta építési költségeinek legnagyobb tétele a fugázás volt (nyilván a hozzá felhasznált jobb minőségű anyag és a szakmunka igénybevétele miatt); s hogy a falábakon álló pajtáján a cserepeket utoljára 1912-ben rakták át.

Az említett két-háromszáz év a néprajzosok szerint igen korai időpont lenne, mert a szalmatetőt az ismereteik szerint csak az 1800-as évek végén váltotta fel a cseréptető divatja Körmenden is. Feltételezik, hogy előbb a városokban terjedt el ez a divat, s csak azt követően jelent meg a falvakban. Lehetségesnek kell tartanunk ugyanakkor, hogy a tető anyagának szalmáról és zsindelyről cserépre való váltása az ország különböző területein nem egyszerre történt. Néhány cseréppel fedett épület (közöttük falusi templom) évszázadokkal korábban is volt már Magyarországon; s az ismert fazekasközpontokban, mint amilyen Velemér is volt a közelmúltig, hamarabb megjelenhettek a rajzos tetőcserepek.

A rajzos sindük jelenségéből az ősvallási eredetű minták a legkorábbiak. Ez a jelkincs – a párhuzamok és a mondanivaló alapján – több ezer éves.


Miért az Őrségben maradtak meg a rajzos sindük?

A rajzos sindük hagyománya nyilvánvalóan nem lehet korábbi, mint a tetőcserép alkalmazásának divatja. Előzőleg e jelek más tárgyakon (például fazekasedényeken, hímzéseken, tojásmintákon) szerepelhettek. A jeles tetőcserepek előfutárának tekinthetjük például a honfoglaláskori fenékbélyeges edényeket is. Ez a mintázási hajlandóság a jelkészlet folyamatosan alkalmazása miatt maradt meg Veleméren, az évezredes fazekasközpontban.

A cserepek kép- és formavilága, technikai színvonala is gyakorlott művészre vall: agyagművességben jártas parasztemberek (helyi szóhasználattal: gerencsérek) készítették őket. A veleméri gerencsér-hagyományok segítették ennek az időtálló tetőfedési eljárásnak a meghonosodását a Belső Őrség falvaiban, s ugyanezen ok miatt maradt fenn a rajzos sindü is napjainkig.

Ma is van olyan idős parasztember, aki még emlékszik a sindüvetés gyakorlatára; sőt az építőanyag-árak emelkedése újra felvetette a házi cserépkészítés gondolatát. A környéken ehhez ma is adott a jó minőségű agyag, az égetéshez szükséges tüzifa és a technológia ismerete.

A rajzos sindük megmaradásához hozzájárult a határsáv intézménye is, amely az 1900-as évek második felében megállította az Őrség gazdasági-kulturális fejlődését. A bekövetkező általános elszegényedés miatt a régi tetők kicserélése halasztódott, s a rajzos sindük néhány évtizedes haladékot kaptak a sorstól.

A Sindümúzeum gyönyörű természeti környezetben található,
ahol élmény egy kávé melletti beszélgetés

A sindük mintakincse

Az archaikusabb darabokon rovásjel-párhuzamokkal rendelkező szimbolikus rajzok vannak, de nincs évszám és a készítő neve sem fért el rajtuk. Az alkotó számára szentségtörésnek tűnhetett saját nevének megörökítése a vallásos jelentőségű ábrázoláson. Ha mégis feljegyezték a nevüket, akkor e célra külön cserepeket használhattak, de ezt is a vélhetően későbbi cserepeken. Az újabb stílusúnak tűnő cserepeken ugyanis évszámok, nevek, kezdőbetűk, feliratok, vagy a naponta elkészített cserepek darabszámai jelennek meg.

Az egyik sindün a környék népművészetének egyetlen emberábrázolása található.

A minták a cserép alsó, padlás felől látható részére kerültek. Csupán egy sindüminta került a hódfarkú cserép felső oldalára, amelyik tehát a felhők felé fordul s inkább csak az égből látható. Egyszerű mintája a székely "b" rovásjellel, a világközéppel azonosított Bél fiúisten szimbólumával megegyezik, amelyet felülnézeti világmodellekbelsejében látunk megjelenni. Mivel az ég madarai mit sem törődnek a cserepekre írt rovásjelekkel, arra gondolhatunk, hogy készítői a magyarok rovásírást ismerő Istenének szánták őket. Ez az esőverte, égre néző minta – ellentétben a többivel – nem domború, hanem belemélyed az agyagba s ezért az árok alja esőben vagy hóolvadáskor megtelhetett vízzel. Ennek ellenére nem fagyott szét és jó állapotban maradt meg.

A kúpcserepeket szokásosan egy vagy több hullámvonallal díszítették, de van zöldmázas kivitelű és néhány madárszoborral díszített is. Egy ilyen agyagmadár töredékeit őrzi Balogh István Péter festőművész, egy másik elveszett madaras cserépről pedig beszámoltak a szomszédok. E madarak talán az egykori "rigászat" fénykorában kerültek a veleméri házak ormaira. A századforduló és a második világháború között Budapesten jó pénzt adtak a rigókért s az őrségi erdőkben egy ügyes ember naponta akár száz darabot is megfoghatott közülük. Ehhez egy magányos fa csúcsára, fából faragott és kifestett madarat erősítettek, alá pedig – kalitkában – egy csalimadarat tettek. A csalimadár hangja a fára csalta a többi rigót, akik az enyvvel bekent ágakra ragadván végül a városi otthonok kalitkáiba kerültek.

Vannak felirattal ellátott cserepek is. A nehezen olvasható, alig látható és gyakran tükörképszerű feliratos cserepek némelyikét aligha készítették az utókornak. Inkább arra gondolhatunk, hogy a sindüvetők ezzel tették vidámabbá a munkát. Azaz a feliratot nem az örökkévalóságnak szánták, hanem a pillanatnak. Erről (és a feszített munkatempóról) árulkodik e feliratok igénytelen külalakja, odavetettsége is. A megmaradás lehetősége azonban a leírt szavaknak – mint például: "Három kislány markot szed" – a pillanatnyi súlyát is fokozta.

Vannak monogramos és számokat tartalmazó cserepek is. Az előbbiek áruvédjegyként, a számosak pedig számolócédulaként (a napi termelési adat nyilvántartására) szolgálhattak. Más esetekben azonban (s a kifejezetten szép és gondos kivitelezés is ezt támasztja alá) az alkotó és a nagy munka emlékét örökítették meg egy-egy rajzos cseréppel. Nyilván a házban lakó későbbi generációknak, a leszármazottaknak szánva. Ennek megfelelően az A. J. monogram néhai Antal János pajtájáról, Tóth Sándor neve pedig a Tóth ház pajtájáról került elő. Tóth Sándor fazekasra Velemér mai lakói már alig emlékeznek, az emlékezet felfrissítését e feliratos cserép tette lehetővé. Egy gödörházi adatközlő említette, hogy a Tóth házban valamikor egy fazekas élt. Vass Sándorné pedig, kedves szomszédasszonyom még emlékezett rá, hogy gyermekkorában az édesanyja említett egy néhai "öreg gerencsér" -t, aki a szomszédban lakott. Ő (Tóth Sándor) készíthette a megmaradt sindük többségét.


A sindük készítése

A házépítő családok a tóka helyén ásott agyagból kiégették maguknak a téglákat és a cserepeket, de néha eladásra is termeltek.

A padláson talált cserépkészítő sablon és az elbeszélések alapján a technológia a következő volt. Egy sindü nagyságú deszkát fémszalaggal szegélyeztek olyan módon, hogy a fémszalag pereme magasabban álljon, mint a deszka lapja. E lapra aztán kevés homokot szórtak, majd agyagot tettek bele. Ha a homokba rajzoltak valamit, akkor annak a negatívja megjelent a cserépen is.

A mintába préselt nyers agyaglemezt a sablonból az udvaron egy szintén homokozott felületre borították száradni, majd kiégették. Az egyenetlen száradás miatt a nyers cserép közepe felpúposodhatott, ez ellen a szélek alátámasztásával (a cserép szélének a szomszéd cserépre rakásával) védekeztek. A jelek szerint száradás közben néhány tyúk, macska vagy kutya is végigsétált a képlékeny agyaglemezeken.

A cserepek rajzolatait bemélyíthették a sablon fájába is – ilyen mintás sablon azonban nem került elő. A rajzos cserepek előállítása esetenként sokkal egyszerűbb is lehetett. Az ismétlődő homokszórás során ugyanis a nedves homok olyan vastaggá vált a deszka felületén, hogy abba a kéz ujjaival, vagy valamilyen eszközzel mintát lehetett rajzolni, amelyik néhány következő sindün is megmaradt. Más cserepeken (például a kúpcserepeken) a mintát belekarcolták a nyers cserépbe.


A rajzos sindük ősvallási szerepe

A tetőcserepeken lévő archaikus minták többsége a székely rovásjelek rokonságába tartozik, azokról pedig tudjuk, hogy kőkori ősvallási jelképekből alakultak ki. A veleméri rajzos sindük is az ember és az Isten közötti kapcsolat eszközei voltak.

Erre gondolhatunk abból is, hogy az adatközlők szerint leggyakoribb, X alakú jelet a néprajz óvó-védő jelként tartja számon. E célt szolgálhatta a tetőn – s aligha tehette volna meg ezt, ha nem az égiekhez címezték volna az ábráját. A székely rovásírásban ez az X alakú jel a „b” hang jelölésére szolgál, korábban Bél fiúisten jelképe volt. Hozzá szól a jelével ellátott tetőcserép.

Néhai Kolossa Elek, kedves veleméri szomszédom néhány évvel ezelőtt még elmesélte nekem azt, amit 1944-ben gyermekfejjel hallott két öreg veleméritől. Ezek akkor az 1928-as viharról beszélgettek, ami igen nagy pusztítást végzett a környék falvaiban. Egyikük, Antal József, azt mondta, hogy az ő tetőit e hatalmas vihar azért kímélte meg, mert a cserepeire az „Isten valamicsodája” van rajzolva. A vihar nagyságára és a népi emlékezetre jellemző, hogy az 1990-es évek végén tartott muravidéki (szlovéniai) előadásaim egyikén egy fiatal tanítónő elmesélte, hogy a nagyapja sokszor említette neki ezt az 1928-as vihart, amely után a padláson tárolt gabonát az udvarról kellett összeseperniük. A hasonló élmények generációkat erősíthettek meg abban a hitükben, hogy a sindükre érdemes rárajzolni az óvó-védő jeleket.

A 1. ábrán látható rajzos sindüt az Antal-porta pajtájának romjai között találtam, ahol ez a minta – amennyire meg tudtam állapítani – összesen négy példányon szerepelt. Az adatközlőim említették, hogy a jeles cserepek elhelyezésének kötött rendje volt – de már nem tudták ezt a rendet leírni. Ha a pajta romjai között talált jeles cserepeket jól mértem fel, akkor lehetséges, hogy a négy rajzos sindü a pajta négy sarkán látta el a feladatát. Mivel másfajta jeles cserép nem volt a hatalmas pajtatetőn, ez a minta lehetett az, amelyikről 1944-ben a gazdájuk beszélt. Az égigérő fát ábrázolja, amelynek a tetején a hettita hieroglif írás „isten” szójele látható. Ugyanez a jel a székely rovásírás „us” (ős) szójelével is azonos. Berze Nagy János népmesekutató szerint a magyar nép az égigérő fával azonosítja az Istent, s ezt a felismerését a veleméri sindü igazolja. Az égigérő fa az égboltot támasztja alá, megakadályozva ezzel a világ pusztulását – ami megmagyarázza a fa kiemelt tiszteletét.

A pajtán vagy 50 évig nem javították a héjalást, s a folyamatos beázástól lassan elkorhadó gerendák egy csendes eső hatására megadták magukat az enyészetnek, és az épület némi recsegés-ropogás közepette összedőlt. Tanúsítva, hogy a legkitűnőbb jelképek is csak segíthetik, de nem pótolják a gazda szemét és munkáját.

A „szabír isten” jele a tetőcserépen

2. ábra. Veleméri rajzos sindü az égigérő fa „szabír ős ten” értelmű ábrázolásával és mintájának írásjel-párhuzamai: a székely írás "nt/tn" (Ten) jele, a székely írás "tprus" ( tapar us, azaz szabír ős) jele (ez a két jel a fa rajzából lett kivonatolva, ezért a fa ligatúraként is értelmezhető) valamint a kínai írás "következő nemzedék" jele (a születendő gyermekek lekei az égigérő fa ágain várják a megszületésüket)

A székely rovásírás kutatásának egyik visszatérő kérdése, hogy mi lehet a nikolsburgi ábécéből ismert tprus jel jelentése. Az ábrán látható veleméri rajzos sindü (amelyből több változat is található a veleméri Sindümúzeumban) segít tisztázni ezt az írástörténeti kérdést.

Patkanov tanulmánya nyomán Simon Péter ismerte fel, hogy a tprus jelnév a tapar us „szabír ős” mondatot takarja – azaz a tprus jel ugyanúgy népünk mítikus ősapját jelképezi, mint az 1. ábrán látható veleméri sindü égigérő fája.

Szekeres István a kínai „következő nemzedék” jelben ismerte fel a tprus rovásjel megfelelőjét, de a hasonlóság magyarázatát tévesen adta meg. A kínai jel valójában az égigérő fát ábrázolja, amelynek az ősvallási elképzelés szerint az ágain honolnak a születendő gyermekek lelkei.

Máté Zsolt a székely írás „nt/tn” (Ten) jeléhez kapcsolja a tprus jelet – s az összevetése a téves magyarázata ellenére is jogos, amit a hasonló jelforma is alátámaszt.

A cserép is, meg a jelek is egyaránt az égigérő fát ábrázolják, ami az archaikus veleméri cserepek leggyakoribb témája. A fa csúcsa a cserép lécbe akasztható bütykéig, azaz a „megtartó erőig” nyúlik fel. Ez is jelentést hordozó körülmény lehet, mert az ősvallási hagyományban a fa csúcsán van az Isten helye.


Világmodell a tetőcserépen

3. ábra. Veleméri rajzos sindü felülnézeti világmodellel (az Éden térképével, amely a 4 szent folyót és a Föld 4 táját ábrázolja) valamint mintájának írásjel-párhuzamai: a székely írás "b" (Bél, belső), a kínai írás Föld és a székely írás "f" (Föld) jele

A 3. ábrán látható sindü rajzolata egy felülnézeti világmodell.

A közepén lévő X alakú jel a székely írás „b” (Bél, belső) jelének népi változata, a néprajztudomány által ismert rontáselhárító jel. Azért alkalmas e szerepre, mert az ősvallás isteni triászának egyik tagját, Bél fiúistent, a viharok rettenetes urát jelképezi. Hozzá szólt, az ő irgalmáért esedezett ott fenn a veleméri tetőkön.

Bél isten jele az Éden négy folyóját ábrázolja térképszerűen.

A folyók között a székely írás körbe zárt kereszt alakú „f” (Föld) jele mutatja a folyók által tagolt világ tájait.

A világmodellnek pontos párhuzama ismert a nepáli magarok jelkincséből.

A rajzos sindük előzetes egyeztetés után megtekinthetők a veleméri Sindümúzeumban, villanypostacím: cserepmadar@gmail.com .

Szárnyas napkorong minta őrségi cserépedényeken a Sindümúzeum kiállításáról; a teremtett és rendezett világ isteni középpontját és az onnan kiinduló négy szent folyót ábrázolja; régi edény a székely írás „ly” (lyuk) és „j” (jó) jeleinek népi megfelelőjével (balra); a Papp Vilmos által a közelmúltban készített változaton a „ly” lyuk jele helyett a sugaras Napot ábrázoló „ü” (Üdő) jel megfelelője szerepel

A 7500 ÉVES SZENTGYÖRGYVÖLGYI TEHÉNSZOBOR

1995-ben egy 7500 éves falu nyomaira, köztük egy jelekkel borított állatfigurára [1] bukkantak a régészek a Kerka völgyében, a Szentgyörgyvölgy határában lévő Pityerdombon. A szobrocska hiteles múzeumi másolata ma megtekinthető a veleméri Sindümúzeumban.

1/a. ábra. A szentgyörgyvölgyi tehénszobor; mindkét képen látható a székely "s" (sarok) jel megfelelője a lábakon; az ősvallási elképzelés szerint ilyen hegyek voltak a világ sarkain s azok tartották az ég boltozatát; a sarkoknak külön isteneik voltak; a sarok szavunk szár Óg (Óg király, azaz görögösen Heraklész) nevéből alakult ki; a bal oldali képen a tehén hátán az ég szójel; a jobb oldali képen pedig a tehén fején a szár „úr” szójel látható

Az égetett agyagtehenet Bánffy Eszter, az MTA Régészeti Intézetének főmunkatársa ásta ki.[2] Prehisztorikus és középkori régészetből, valamint indológiából szerzett diplomát az ELTE-n. Ásatásain a neolitikum kultúráját kutatta.

Kandidátusi disszertációjában (Kultusz és régészeti kontextus Közép- és Délkelet-Európában a neolithikum és a rézkor idején, 1987.) a délkelet-európai régió kultikus jellegű leleteit vizsgálta, s azokat a vallástörténészek megállapításaival vetette össze (Eliade-től Frazer-ig). "E dolgozatban általánosan elfogadott és használt vallástörténeti fogalmakat hasonlítok össze régészeti jelenségekkel. Azt vizsgálom, van-e valamilyen összefüggés egy lelet, leletegyüttes vagy kultikusnak ítélt jelenség ésvalamilyen, elméleti kutatók által leírt, archaikus vallásra vonatkozó megállapítás között."

1/b. ábra. A szentgyörgyvölgyi tehénszobor nézetei

A régészeti jelenségeket azonban nem hasonlította össze a magyar ősvallás és írástörténet adataival (egy szélsőséges finnugrista álláspont szerint már a magyar ősvallás kifejezés használata is tudománytalan).

A szerző (a vele folytatott beszélgetések alapján) tudatosan mellőzi a kőkori ősvallási jelképekből kialakult székely rovásjelek tanúságának figyelembevételét. Mintha tudománynak csak az angol nyelven publikált, íróasztalszagú elméleteket tekintené; miközben átlép az ősvallás létező emlékein. E miatt az alapállása miatt nem ismerhette fel a saját ásatásán előkerült, jelekkel borított tehénszobor népesedés-, írás- és kultúrtörténeti jelentőségét – bár éppen ezek kutatására vállalkozott.


Az olvasás nehézségei

Mint azt alább látni fogjuk, a tehénszobor jeleit a székely rovásírás segítségével el lehet olvasni.[3] A régész mentségére fel lehetne hozni, hogy a disszertáció írásakor még nem jelentek meg nyomtatásban azok az írástörténeti felismerések, amelyeket figyelembe vehetett volna. Ezeket az információkat akkor még csak az Írástörténeti Kutatóintézet előadássorozatán lehetett megszerezni.
Általánosan is megfogalmazhatjuk azt az axiómát, hogy aki nem ismeri a székely rovásírás jeleinek előzményeit, az nem ismerheti igazán a bronzkor és a kőkor vallását sem. A jeleit elolvasni nem tudó számára a kiásott régészeti lelet jórészt rejtély marad.

Bizonyos mértékig elfogadható az átlagolvasó visszafogottsága és tanácstalansága e jelek láttán – hiszen az írásjel is, meg a műfaj is ismeretlen a számára.

Nem latin betűket lát maga előtt, amelyre a tanító néni gyermekkorában megtanította, végtelen türelemmel magyarázgatva neki a betűvetés módját, s aminek a gyakorlására volt elég ideje és alkalma.

A műfaj is új a számára, mert nem novellát, hőskölteményt, apróhirdetést, győzelmi feliratot, vagy számlát olvashat a tehén testére írva –hanem egy térbeli világmodell jeleit látja. Ez a térbeli világmodell egy szokatlan műfaj, másfajta szabályokkal (l. Varga/1999!).

Egy szakembertől persze elvárható lenne, hogy át tudjon lépni ezeken az akadályokon és képes legyen a térbeli világmodell olvasási rendjének megértésére. Azonban még ettől is messze állunk.

A legfurcsább kifogásokat vetik ellene a szár, sarok, ég és Ten szójeleket feltételező olvasatnak. Záhonyi András például azért nem tekinti írásnak a szentgyörgyvölgyi tehénszobor jeleit, mert nincs belőlük legalább három egymás mellett.

A szentgyörgyvölgyi szójelek valóban nem alkotnak összefüggő sorokat, hanem elszórtan helyezkednek el a szobron. Azért került csupán egy-egy szójel a tehén különböző testtájaira (a világmodell részeire), mert azok megnevezésére elegendő volt egy-egy szó is. Mert a szentgyörgyvölgyi írásemlék szavait nem betűkkel írták, hanem szójelekkel.

2/a. ábra. A mistelbachi avar boglár a Napot ábrázolja, a székely „ü”(Üdő) jel rokonságába tartozik; a keretben több példányban látható kacskaringó a jó szójele, Istenünk állandó jelzője; a boglár „jó Üdő” alakban olvasható el; a ló homlokát díszítette (amint a tehénszobor is a homlokán viseli a szár méltóságjelet)

Széles körű jelhasználat

Amint azt Bánffy Eszter egy riportban megfogalmazta, a kőkori agyagművesek (egy kultúrán belül) rendkívüli mértékben ragaszkodtak a hagyományos mintakincs megőrzéséhez.

E jelenségnek több oka is lehet – tehetjük hozzá.

Az első az, hogy a régészek többnyire a leletek, például a cserepek egyneműsége (hasonlósága) alapján állapítják meg a kultúrák határait. Ezért egy kultúrán belül a cserepek mintakincse szükségképpen egynemű.

A hagyományos mintakincshez való ragaszkodásnak van egy másik magyarázata is, amit Bánffy Eszter nem vehetett figyelembe. A kőkorban és a bronzkorban a székely írásjelek előzményeivel azonos ősvallási jelképek terjedtek el Eurázsiában és Amerikában is.

Ennek köszönhető az is, hogy a székely rovásjelek segítségével lehetséges a szentgyörgyvölgyi tehénszobron lévő jelek értelmezése.

2/b. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos korongja;
ugyanúgy a nemiszervén viseli a Ten jelet, mint a szentgyörgyvölgyi tehén

A jelek azonosítása

Az akrofónia folyamatának rekonstruálásával a 90-es évek közepére (Novotny Elemér és mások előmunkálatait követve) Simon Péterrel, Forrai Sándorral és Szekeres Istvánnal jórészt sikerült azonosítanunk a székely betűk egykori szóértékét; azaz megközelítő pontossággal tudjuk, milyen szavakat jelöltek e jelek a születésükkor (a jégkorszak idején). Az akrofónia rekonstrukciója régi magyar szavakat eredményezett, mert az írást a magyar nép alkotta meg. Az így kibontakozó jelentések egységes és jellegzetes vallási rendszert alkotnak, amely az északkelet-eurázsiai és amerikai ősvallási képzetek lényegével azonos.

A rekonstruált szóalakokat amerikai indián emlékek segítségével két esetben is ellenőrizni tudtam (Varga/2002). Az így jobban megismert székely rovásjelek segítségével a szentgyörgyvölgyi tehénszobor rajzolatai a következőképpen értelmezhetők:

- A székely "s" (sarok „szár Óg”, „Heraklész”) megfelelője a tehén lábain szerepel. Ebből következően a tehénszobor egy térbeli világmodell, amelyen az ég boltozatát négy sarokoszlop tartja. Az Urál vidékéről származó párhuzamot közöl Szaveljeva (7. ábra). A Szent Koronán is négy keresztszár hordozza az égboltot jelképező kupola terhét.

- Az "nt/tn" (Ten) jelet a tehén vulvájára rajzolták, a jel hangalakja Ten. Az értelme a teng, tenyész és tehén szavaink értelmével vethető össze. Ezek a tehén termékenységgel összefüggő szerepére, ősanya voltára utalnak. A ten szótag szerepel Athéné nevében is.[4] Fáy Elektől tudjuk, hogy Athéné libiai-egyiptomi égi tehén minőségében viselte a Tahennu vagy Tehennu nevet. Ezekből az összefüggésekből ítélve Szentgyörgyvölgyön Athéné előképének szobra kerülhetett elő. Ismert, hogy Athéné istennő a görög mitológiában jövevény. Most talán arra is fény derült, hogy honnan származott ez a görög istennő.

- A "g" (ég) jel a tehén hátán látható, ami egy egyiptomi ősvallási elképzelést idéz fel. Eszerint Nut istenasszony teste alkotja az ég boltozatát, két keze az egyik horizonton, két lába pedig a másik horizonton éri a földet. Nut testét középen a szélisten tartja. A szentgyörgyvölgyi "ég" jel éppen ezt a képet ábrázolja: az égboltot középen alátámasztja egy függőleges. A jelnek a kínai lolo írásban meglévő párhuzama szintén az „égbolt” szójele. A dozmati regősének csodálatos szarvasának is az oldalán vannak a csillagok.

- A szentgyörgyvölgyi tehén homlokán az "sz" (szár "úr") jelet látjuk. Ez egy méltóságjel, amelyet joggal tettek a fejre, ahol azokat a történelem előtti időktől napjainkig alkalmazzuk (2/a. ábra).[5] A szentgyörgyvölgyi jel a királyi hatalom égi eredetére utalva az égigérő fát ábrázolja. A fában a magyar népmesék szerint öregasszony lakik (azaz a szár jel istennőre is utalhat).


A tehénszobor szimbolikája

A fentiek alapján a 7500 éves tehenet a készítői a négy oszlopon álló égbolt megfelelőjének tekintették, és az anyaistennővel azonosították.

Bár Bánffy Eszter neten olvasott cikkében ökör ábrázolásáról van szó, ez az állat nem ökör, hanem tehén. A termékenységre (az állattal jelképezett istennő ős voltára) utaló Ten jel ugyanis nem a hasa, hanem a farka alatt (a tehén nemiszervének megfelelő helyen) látható.

Ennek az elhelyezésnek és jelhasználatnak megfelel a Gizella kincs avar eredetű zománcozott fibulájának turulábrázolása (2/b. ábra), ahol a Ten jel szintén a nemzőszerv helyén szerepel, a turulmadár azonban már a fiúisten jelképe lehet. E párhuzam arra utal, hogy az ősvallási jelhasználat mintegy 7 000 éven át azonos maradt.

Az égboltot az egyiptomiak Nut istenanyával azonosították s eleink is Enéh ősanyánk csillagszarvas-alakját látták a Tejúton menekülni. Az Athéné névnek a tehén szóval való (Fáy Elek által észrevett) rokonsága alapján a szentgyörgyvölgyi tehénszobor Athéné előképét, vagy megfelelőjét ábrázolja.


A jelhasadás

A tehénszobor jeleinek kitűnő formai párhuzamai vannak a székely írásban (némelyiknek kettő is).
Feltűnő sajátosság, hogy a szentgyörgyvölgyi jelek vonalait esetenként többszörösen húzta meg a rajzolójuk. Ezeket a székely-magyar jelhasználat esetenként leegyszerűsítette, de megőrizte a többvonalú változatot is.

3/a. ábra. A budapesti hun jelvény a részben betűkkel, részben szójellel, balról jobbra írt éSZAKi sarok szöveggel (balra); a nagyszéksósi hun nagyszíjvég a sarok, felette az Egy szójellel (jobbra)

Például a lábakon látható sarok fogalomjel három vonallal van megrajzolva, míg a neki megfelelő székely "s" betű csak egyetlennel.

Azaz a három, vagy több vonallal rajzolt változat mellett (amelyet megtalálunk a budapesti hun jelvényen) kialakult, vagy használatban maradt az egyetlen vonallal rajzolt „sarok” jelváltozat is (például a tusnádi ligatúrában és a székely írásban).

Hasonló a helyzet a "Ten" jellel is, amely a székely "nt/tn", valamint a "tprus" jellel egyaránt rokonítható (mindkettő az isteni ős jelképe, de a „tprus” jelnek háromszor van megrajzolva az ága).
A többszörösen kihúzott vonalú jelváltozatok hieroglifikusak (ősvallási jelentőségű, képszerű szójelek) maradhattak. Az egyvonalúak pedig lineáris szótagjelként, vagy mássalhangzójelként szolgáltak tovább.

Azaz egy ősi fogalomjel kettéhasadásának (és a keletkezett jelek párhuzamos alkalmazásának) lehetünk a tanúi. A jelhasadás miatt az alább tárgyalt négy szentgyörgyvölgyi jelnek a székely írás jelkészletében hat jel felel meg, mert a "sarok" és a "Ten" hieroglifának a székely írásban az egyvonalú és a háromvonalú változata is megőrződött.

A megkettőződött jelek az akrofónia folyamatának állomásait illusztrálják. Ez a jelhasadás az értelmezést nem zavarja, de érzékelhetővé teszi az írásjelek kialakulásának: a betűk és jelképek elválásának folyamatát.

a szentgyörgyvölgyi „sarok” szójel három hegy rajza	Permi pecsétgyűrű (Szaveljeva nyomán) a sar+o+k jelsorozattal; a sarok szó leírásának átmeneti állapotát tükrözi	a székely írás „s” (sarok) betűje egyetlen hegy rajza

3/b. ábra. A szentgyörgyvölgyi "s" (sarok) jel hegységet ábrázol; amelyhez hasonlót találunk sztyeppi tárgyakon; ebből a többszörös vonalú jelképből alakult ki az egyetlen vonallal rajzolt írásjel (előbb szójel, később betű); eredetileg mindkét változat "sarok" jelentésű volt

szentgyörgyvölgyi „égbolt” hieroglifa	a kínai lolo írás „égbolt” szójele	a székely írás „g” (ég) jele

4. ábra. A szentgyörgyvölgyi "g" (ég) jel;
az alkotó a nyomatékosítás kedvéért többször meghúzta némelyik vonalat

a szentgyörgyvölgyi szár„úr” szójel	A kecskefej alakú hettita tar szójel a világoszlop (a szár) jele mellett egy szóeleji t-sz hangváltozásra utal	a székely írás „sz” (szár) betűje

5. ábra. A szentgyörgyvölgyi "sz" (szár "király") jel a Tejút
(az égig érő fa és a véle azonosított isten) ábrázolása

a szentgyörgyvölgyi „Ten” hieroglifa	a székely „tprus” (tapar us„szabír ős”) mondatjel; az isteni ősapával azonosított fa rajza	a székely „nt/tn” (Ten) jel; az istennel azonosított fa rajza

6. ábra. A szentgyörgyvölgyi Ten jel "ágait" háromszor húzták meg; az egyszerűbb forma megőrizte a Ten jelentést (ebből lett a székely „nt/tn” írásjel); a változatlan többvonalú forma pedig szimbólumként szolgált tovább és a mindennapi íráshasználat céljaira kevésbé alkalmas tprus (tapar us „szabír ős”) jelképben maradt ránk

Ellenőrzést lehetővé tevő rendszerek

Az értelmezést és az olvasatot bizonyítja, az ellenőrzését lehetővé teszi, hogy a feltárt jelentések és hangalakok több rendszert is alkotnak.

- A jelek alakja képszerűen mutatja be a jelek jelentését (a ten és a szár jel az égigérő fát, a sarok jel a sarkokon elképzelt világhegyet, az ég szójele pedig az eget tartó fát ábrázolja).

- A jelek alakja és jelentése megfelel a tehén testtájainak (a világoszlop jele az oszlopszerű lábakon, az égboltozat jele a boltozatszerű háton, a méltóságjel meg az irányítást végző fejen található)

- A tehénszobor egyúttal egy térbeli világmodellt is alkot, bemutatva az ősvallás világról alkotott elképzelését (a világoszlop jele a világmodell oszlopaira, az égboltozat jele pedig az ég boltozatára került; a boltozat két végpontján lévő szár „úr” és Ten „isten” jelek a boltozatot az úristen-nel azonosítják, amivel illusztrálják azt az ősvallás tételt, hogy az istenek az égben laknak).

- Az elolvasott ősi magyar szavak mindegyik rendszernek megfelelnek.

- A hasonló alakú székely jelekből kiinduló akrofónia-rekonstrukció a Ten, szár, sarok és ég szavakat eredményezte, azaz segítséget adott a jelentés és az olvasat meghatározásakor.

A tehénszobor grafikai rendszere több szemantikai rendszerrel (a testtájak, a világmodell, a székely írás és a nyelv rendszerével) is ellenőrizhető. Külön-külön és együttesen is kifogástalanul zárt, azaz önmagát bizonyító erejű rendszerekről van szó. E jelképrendszerek széleskörű elterjedtségét három további tárggyal is alátámaszthatjuk (2. és 6. ábra).

7. ábra. Az uráli, medve alakú plakett hátán szintén az eget tartó fa rajzát (az égszójelet),
lábain pedig a világoszlop jelképét (a Tejútra utaló jó szójelet) találjuk (Szaveljeva nyomán)

Összegzés

A szentgyörgyvölgyi írásemlék alapján e tájon 7500 évvel ezelőtt a magyar ősvallás jelképeit használták. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a területen magyarok (a magyarok elődei) éltek, bár ez a legkézenfekvőbb következtetés. A szentgyörgyvölgyi tehénszobor jelei azt bizonyítják, hogy a készítői a magyar ősvallás hatókörzetében éltek, ismerték és használták a magyar ősvallás kifejezéseit és jelrendszerét.

Egyet kell értenünk Bánffy Eszterrel, amikor azt írja a fent említett tanulmányában: "korainak tartom azokat a fantáziadús elméleteket ... amelyek ... már ezt a neolit-rézkori egységet is indoeurópainak értékelik."

A szentgyörgyvölgyi tehénszobor igazolja a genetikusokat is, akik az Eu19 génkombináció eloszlása és története alapján arra következtetnek, hogy a magyarság még a jégkorszak vége előtt benépesíthette a Kárpát-medencét.[6]

A jégkorszak leghidegebb periódusában a Kárpát-medence magyar népessége a balkáni refugiumba (menedékbe) húzódhatott vissza, majd Kr. e. 10 000 táján és azt követően visszatért oda. E visszatérés egyik jele a szentgyörgyvölgyi tehénszobor.

A lelet alátámasztja Mario Alinei professzor következtetését is, miszerint az etruszkok a magyarok legközelebbi rokonai, akik a Kárpát-medencéből vándoroltak Itáliába (Alinei/2004).

8. ábra. Jelekkel borított (létra, Nap és fa rajzával díszített) medve Dubov nyomán

[1] A lelet a Göcseji Múzeumban 93.112.41. leltári számon agyag szoborként van nyilvántartva s a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításán tekinthető meg. A rövid szemrevételezés (fajsúlya, tömörsége, kagylós törése, a kopások kifényesedése) alapján lehetségesnek tartottam, hogy a szobrot süttői vörös mészkőből faragták ki, de az ellenőrző vizsgálat megerősítette, hogy egy kitűnő minőségű égetett agyagtárgyról van szó. A Magyar Nemzeti Múzeumban hasonló minőségű műtárgymásolatot készítettek a Sindümúzeum számára, amely a veleméri kiállításunkon megtekinthető.

[2] Bánffy Eszterrel még az ásatás idején találkoztam Szentgyörgyvölgyön. Mivel már a 90-es években is az volt a meggyőződésem, hogy a székely írás előzményét évezredek óta használták a Kárpát-medencében és máshol is, jeleztem a régésznőnek, hogy várható olyan lelet előkerülése, amelyen a székely rovásírással rokon "díszítés", vagy felirat lesz és ennek értelmezéséhez felajánlottam az együttműködésemet is. Az ismételten felkínált segítségemet azonban nem fogadta el, minden tudományos igényű együttműködés vagy párbeszéd elől mereven elzárkózott. Azt azonban elmondta, hogy a "Bronzkori magyar írásbeliség" című, 1993-ban megjelent kötetemet elolvasta, mert bronzkorosként "minden hülyeséget" el kell olvasnia. Érdekes, hogy ekkor bronzkorosnak mondta magát, talán a bronzkor iránt is megnyilvánuló érdeklődése miatt.

[3] A véletlen egyezés lehetőségét a matematikai valószínűségszámítás kizárta. A szentgyörgyvölgyi szójelek és a székely írásjelek származási kapcsolatban vannak egymással.

[4] Kérdés, hogy az Athéné név nincs-e genetikus kapcsolatban az etruszk Uni, az ugariti Anat és a magyar Enéh nevével is?

[5] A nagyszentmiklósi kincs egyik ősvallási eredetű ábrázolásán is az istenalak fején szerepel a méltóságjel (Varga/1998/76). A Napot jelképező mistelbachi avar boglár is a ló homlokát díszítette.
[6] Nagy jelentőségű cikket közölt a Science 2000. november 10-i száma a 17 legismertebb genetikus (Ornella Semino és társai) tollából. E cikknek tanulmányunk szempontjából az a legérdekesebb tanulsága, hogy a Kárpát-medence mai lakossága (a magyar nép zöme) körülbelül 35-40 ezer év óta él itt.

A cikk adatai szerint az M173 mutáció egy olyan ősi eurázsiai genetikai jel, amit az Európába érkező Homo sapiens sapiens csoport magával hozott (a Közel-Keletről ide vezető úton keletkezhetett). Az az embercsoport, amelyet e géntípus jellemez, Európa benépesítésével egyidejűleg megjelent Szibériában is, ahonnan néhány csoport végül az amerikai kontinensre vándorolt át.

Az M173 mutációnak két altípusa van, az Eu18 (ez Nyugat-Európában gyakori) és az Eu. 19

Az Eu19 típus Kelet-Európára jellemző, de tekintélyes gyakorisággal van képviselve Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában is. Tekintve, hogy a mai magyarságban az Eu19 aránya Európában a legmagasabb (66%), ebből az következik, hogy a magyarság Európa legelső telepesei közül való, de népünk egyes csoportjai, vagy a közeli rokonaink eljutottak Közép-Ázsiába és onnan Amerikába is.

Ez a genetikusok által leírt folyamat felvázolja azt az utat, amelyet a magyarság csoportjai bejártak, s amelyet a magyar őstörténet kutatóinak vizsgálniuk kell. Ez az út megegyezik azzal, amit a székely írás legkorábbi jelei és emlékei (az „f” rovásjel és a Jóma ligatúra) alapján rajzolhatunk.

A kiindulópont a 40-50 ezer évvel ezelőtti Közel-Kelet. Az innen elkezdődött vándorlás kb. 10 000 év alatt elérte a Kárpát-medencét, Közép-Ázsiát, Szibériát és Amerikát is. Az Amerikába jutott csoportok sohasem jöttek vissza; a szibériai és közép-ázsiai magyar, vagy magyarral rokon népcsoportok maradékai (szkíták, hunok, avarok, szabírok, magyarok) azonban a népvándorlásokkal eljutottak a Kárpát-medencébe, ahol egyesültek az itt őshonos véreikkel.

Az egyik utolsó veleméri fazekas, Bicsák Jenő helyreállított korongja a Sindümúzeum kiállításáról, korongján a Cseke János magyarszombatfai fazekas fiai által készített agyagmásolat a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról (sajnos, ez a szobrocska az égetés közben keletkező gőz miatt szétrobbant)