|
(kattintson a szobákra!)
| |
Főbejárat |
|
Az
érkező egy szép faragott ajtón keresztül jut be a
szállás előterébe, amelyik a régi mintájára tölgyfából
és kőrisfából készült.
Az ajtó előtti lépcsőről néha látni a szemközti völgyben
legelésző őzeket. Ez a kedves panoráma hetenként és
óránként változik; attól is függően, hogy a keskeny
aszfaltcsíkot jelentő „Fő utca” túloldalán lévő
szemközti telkünkön mikor kaszáltam le a rétet, éppen
milyen virág nyílik rajta, milyen a nap és a felhők
járása.
A lépcső és a leanderek melletti padon szeretnek
üldögélni a vendégeink. A küszöbön heverésző Bobby kutya
a szomszédasszonyunké volt, míg az egyik nyáron el nem
vitte egy sötét autóban tovahajtó túristapáros. A kép
hűen adja vissza a nyitott veleméri terek és a „falukép”
hangulatát.
Minden régi ház tele van történetekkel. Ehhez a
lépcsőhöz is kötődik egy.
Az előtérben gyakran rendeztek fonót, ahol veleméri
fiatalemberek – régi jó szokás szerint – udvarolni
szerettek volna a veleméri leányoknak. Ezért aztán
kizárták a kicsinek ítélt gyerekeket a házból, mert a
nemes tervek megvalósítását akadályozták volna. A
kirekesztett ifjúság azonban e lépcsőkön összetanakodva
szörnyű bosszút forralt. Felmásztak a tetőre és
letakarták a kéményt, mire a fonót elöntötte a füst.
Ennek a vége egy jó nagy kergetőzés lett a magas hóval
lepett veleméri utcákon, amit persze a gyerekek nyertek
meg. Ugyanis a nagy hóban csak hótalpakon lehetett
haladni, a nagyfiúk – ház falához támasztott –
hótalpainak szíját azonban gondos kezek előzőleg
elvágták. Azt csak találgatni lehet, hogy a leányok
kárpótolták-e őket ezért a veszteségért.
FOGLALÁS
|
